Hajnal zsenialitása döntött Stuttgartban

A német labdarúgó-élvonal (Bundesliga) 27. fordulójában Hajnal Tamás együttese, a Stuttgart hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Nürnberget. A magyar légiós kezdőként 87 percet kapott a találkozón, amelyen ő adta a gólpasszt. A későbbi vasárnapi meccsen a Dortmund kiütéses, 6–1-es verést mért a Kölnre.

Hajnal nagyszerű passza után Cacau (szemben) szerezte meg a győztes gólt

A két csapat ellentétes formában várta a találkozót, hiszen amíg a Stuttgart a Hannover elleni vereség óta lejátszott négy bajnokin 10 pontot szerzett, a vendégek a legutóbbi két mérkőzésüket pont nélkül zárták (–Mainz 1–2, i; –Wolfsburg 1–3, o).

Ennek ellenére a vendégek kezdtek támadóbban, és bár Pinola próbálkozása a kapu fölé szállt, Hlousek lehetőségénél már csak a kapufa mentett.

A mérkőzés elején teljesen bealvó hazaiak Feulner lövését is megúszták kapott gól nélkül, hiába nyomtak a nürnbergiek, gól nélküli állás mellett vonultak pihenőre a csapatok.

A második félidő elején Chandler fejesénél a kapufa hárított, majd a 78. percben megszületett a találkozó egyetlen találata. Az addig nem kiemelkedően játszó Hajnal egészen parádés passzal hozta ziccerbe Cacaut (mindenki azt várta, hogy a jobb szélre fog játszani, ehelyett a szemben álló védő lába között passzolt a támadóhoz), aki 12 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (1–0).

A 22-szeres német válogatott játékos november 4. óta először talált be, a túloldalon pedig a 90 perc során 12 szögletet elvégző vendégek sehogy sem tudták bevenni Ulreich kapuját, így a Stuttgart otthon tartotta a három pontot.

KÖLN–DORTMUND

Nem dőlhettek hátra a dortmundiak, mivel az első számú üldözőnek számító Bayern München kilábalt a hullámvölgyből és szombaton is begyűjtötte a három pontot a Hannover ellen.

Kölnben az első gólt a hazaiak szerezték, bár ehhez nagyban kellett Roman Weidenfeller hibája is. A Borussia kapusa rosszul jött ki egy beadásra, Milivoje Novakovic pedig átfejelte felette a labdát. Ekkor még nem sok jel utalt arra, hogy a vendégek kiütéssel nyerik végül a meccset. Az első félóra végén Lukasz Piszczek egyenlített, szintén fejjel.

A második játékrész elején Sindzsi Kagava szerezte meg a vezetést a Dortmundnak egy kapáslövéssel, majd az 52. percben a japán sarokpassza volt a kulcs a harmadik vendég gólt eredményező támadásban, amelynek végén Robert Lewandowski talált be.

A hajrához érve pár perc alatt két újabb gólt szerzett a Dortmundd, előbb egy tanítanivaló akció végén Gündogan lőtt gólt, majd Kagava duplázott. A 6–1-es végeredményt a csereként beállt Ivan Perisic alakította ki, a vendég sárga-feketék bajnokin legutóbb tavaly szeptemberben szenvedtek vereséget.

BUNDESLIGA
27. FORDULÓ
Stuttgart–Nürnberg 1–0 (Cacau 78.)
1. FC Köln–Borussia Dortmund 1–6 (Novakovic 13., ill. Piszczek 26., Kagava 47., 80., Lewandowski 52., Gündogan 78., Perisic 84.)

 

 AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 27 19 5 3 59–17 +42  62
2. Bayern München 27 18 3 6 65–18 +47  57
3. Schalke 27 17 2 8 60–34 +26  53
4. Mönchengladbach 27 15 6 6 40–18 +22  51
5. Bayer Leverkusen 27 11 7 9 39–36 +3  40
6. Werder Bremen 27 11 7 9 41–40 +1  40
7. VfB Stuttgart 27 11 6 10 44–34 +10  39
8. Hannover 27 9 11 7 35–38 –3  38
9. Wolfsburg 27 11 4 12 36–47 –11  37
10. Hoffenheim 27 8 9 10 31–38 –7  33
11. Nürnberg 27 9 4 14 25–38 –13  31
12. Mainz 27 7 9 11 39–44 –5  30
13. Freiburg 27 7 7 13 35–53 –18  28
14. 1. FC Köln 27 8 4 15 34–56 –22  28
15. Augsburg 27 5 12 10 28–41 –13  27
16. Hamburg 27 6 9 12 31–50 –19  27
17. Hertha 27 6 8 13 29–48 –19  26
18. Kaiserslautern 27 3 11 13 17–38 –21  20