Ibisevic duplával keserítette a Hoffenheimet

A német labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának nyitó mérkőzésén a Stuttgart idegenben 2–1-re legyőzte a Hoffenheimet. Érdekesség, hogy a VfB-ben az a Vedad Ibisevic duplázott, aki a télen épp az aktuális ellenféltől szerződött a stuttgartiakhoz. A vendégeknél Hajnal Tamást a 67. percben cserélték le.

A Stuttgart második gólja remek támadás végén született

Két középmezőnybeli csapat összecsapását hozta a Bundesliga 26. fordulójának pénteki nyitánya, és a játék képe ennek megfelelően ha nem is folyamatosan tündöklő, de rakkolós, hajtós mérkőzést hozott, olykor szép összjátékkal.

A találkozó hőse kétségkívül Vedad Ibisevic volt, ami korábbi Hoffenheim-mérkőzéseken nem volt szokatlan, ám ezúttal kétségkívül pikáns jelleget kölcsönzött az összecsapásnak, hiszen a bosnyák támadó januárban 4.5 millió euróért a VfB-re váltott a Hofféról.

A Hoffenheim amúgy gyakorlatilag a Stuttgartnak ajándékozta az első félidőt, a kékmezesek első 45 percbeli produkciója meglehetősen indiszponáltra sikerült, a „svábok” pedig köszönték a lehetőséget, és kétgólos előnyre tettek szert.

Ibisevicnek nyolc perc kellett ahhoz, hogy korábbi csapattársai és szurkolótábora előtt ünnepeljen: Khalid Boulahrouz kapásból remekül adott be jobbról, a kilépő 27 éves csatár pedig a 16-oson belülre érve nem hibázott.

A szünet előtt nem sokkal ismét az amúgy nem villámlépteiről ismert Boulahrouz készített elő gólt – ez nyilván nem épp dicsérő a Hoffenheim védekezésére nézve –, a centerezés ezúttal is kiváló volt, Ibisevic pedig remekül robbant be, és fejelt a kapu közepébe.

A Hoffenheim hiába játszott a folytatásban mezőnyfölényben, hiába próbálkozott több lövéssel – a Stuttgart ennek ellenére többször találta el a kaput –, Ibisevic továbbra is folyamatos veszélyt jelentett Tom Starke kapujára, a hazaiak erejéből pedig csak egy tizenegyesgólra futotta. Ibisevic válogatottbeli társa, Sejad Salihovic ugyan biztos lábbal értékesítette a Fabian Johnson elleni szabálytalanság miatt megítélt büntetőt, ám a Hoffe a folytatásban nem tudott kifogni az idővel is jól gazdálkodó Stuttgarton és Sven Ulreichen.

A Stuttgart jelenleg a 7. a táblázaton, a Hoffeinheim a 12.

 BUNDESLIGA
26. FORDULÓ
Hoffenheim–Stuttgart 1–2 (Salihovic 74. – 11-esből, ill. Ibisevic 8., 43.)

 

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 25 17 5 3 52–16 +36  56
2. Bayern München 25 16 3 6 57–17 +40  51
3. Mönchengladbach 25 14 6 5 37–15 +22  48
4. Schalke 25 15 2 8 54–33 +21  47
5. Bayer Leverkusen 25 11 7 7 38–32 +6  40
6. Werder Bremen 25 11 6 8 40–38 +2  39
7. VfB Stuttgart 26 10 6 10 43–34 +9  36
8. Hannover 25 8 11 6 30–35 –5  35
9. Nürnberg 25 9 4 12 24–34 –10  31
10. Wolfsburg 25 9 4 12 31–45 –14  31
11. Mainz 25 7 9 9 37–39 –2  30
12. Hoffenheim 26 7 9 10 29–37 –8  30
13. 1. FC Köln 25 8 4 13 32–46 –14  28
14. Hamburg 25 6 9 10 29–45 –16  27
15. Augsburg 25 4 11 10 25–39 –14  23
16. Hertha 25 5 8 12 26–41 –15  23
17. Freiburg 25 5 7 13 30–52 –22  22
18. Kaiserslautern 25 3 11 11 16–32 –16  20