2012.04.07. 19:40 focistablog

Hajnal megtörte 11 hónapos gólcsendjét, nyert a Stuttgart a Mainz ellen

A Dortmund ellen és a Mainznak is négy gólt lőtt a Stuttgart a német Bundesligában, de az előző fordulóval szemben ezúttal nem kapott ennyit, csak egyet, és három pontot szerzett. A győzelem megszerzésében fontos szerepet játszott a 11 hónapos gólcsendjét megtörő Hajnal Tamás, aki a Mainz korai vezetése után remek góllal egyenlített. A bajnoki versenyfutásban a helyzet változatlan, az éllovas Dortmund Wolfsburgban, az üldöző Bayern otthon az Augsburg ellen nyert – a győztesek szerdán egymás ellen játszanak.

 

A Stuttgart ezúttal nem hiába szerzett négy gólt Hajnal Tamás (balról a 2.) vezérletével

Stuttgartban Hajnal Tamás a VfB kezdőcsapatában, Szalai Ádám a Mainz cserepadján kezdte a „magyar rangadót", Stieber Zoltánt nem nevezték a vendégek, akik már a 3. percben vezetést szereztek. Julian Baumgartlinger harcolt ki büntetőt (Georg Niedermeyer megmozdulását látta szabálytalannak Manuel Gräfe játékvezető), a másik osztrák, Andreas Ivanschitz pedig értékesítette azt.

Négy percig vezettek a vendégek, aztán jött Hajnal, aki legutóbb 2011. május 7-én, azaz éppen 11 hónapja a Hannover ellen szerezte legutóbbi gólját a Stuttgartban. A magyar irányító William Kvisttől kapott labdát a tizenhatoson belül, nem támadták meg a vendégvédők, akik között becselezte magát középre, majd 12 méterről ballal védhetetlenül lőtt Christian Wetklo kapujába.

A második félidőben Vedad Ibisevic a japán Szakai Gotoku jobb oldali beadása után jó helyen érkezett, és megfordította az állást. Zdravko Kuzmanovics tizenegyesével a Stuttgart növelte az előnyét, majd Ibisevic második góljával bebiztosította győzelmét, és a Werder Bremen kölni pontvesztésének köszönhetően feljött a tabella 5. helyére.

A négy gól bő egy hete a Dortmund ellen döntetlenre volt elég, ezúttal sima győzelemre. Szalai Ádám az 54. percben beállva sem tudott segíteni csapatán.

A bajnokság élén közben folytatódott a Borussia Dortmund és a Bayern München versenyfutása. A fordulót hárompontos hátrányban váró Bayernben a dortmundi Robert Lewandowskival a gólkirályi címért külön csatát folytató Mario Gomez meghálálta a bizalmat: mindössze 26 másodperccel a kezdés után betalált az Augsburg kapujába, ami idénycsúcs.

A szerdai, Marseille elleni BL-meccsen kispadozó Gomez Franck Ribéry bal oldali elfutását követően talált be. Ezzel a hat, szombat délutáni mérkőzés közül egyedül Münchenben szerzett vezetést a hazai csapat, de a Bayern, hiába játszott fölényben, nem tudta megtartani előnyét, a 23. percben Ku Dzsa Csol elvette a labdát Jerome Boatengtől, és 14 méterről Manuel Neuer kapujába lőtt.

A Bayern elbizonytalanodott a kapott góltól, és nem tudott ugyanolyan fölényben játszani a szünetig. A fordulás utáni újabb gyors Gomez-gól azonban megnyugtatta a bajor kedélyeket, ezúttal Arjen Robben előkészítése után. A Bayern ezzel tartani tudta a lépést a Dortmunddal, amely ellen a hét közepén sorsdöntő mérkőzést játszik a Bundesligában.

A Dortmund Wolfsburgban ugyanis szintén hozta a kötelező győzelmet. Nehéz kezdés után a 22. percben villámgyors akció végén szerzett vezetést: Kagava Sindzsi a hazai térfél közepéről tökéletes passzal indította a bal oldalon kiugró Ivan Perisicet, a horvát a tizenhatos és az alapvonal kereszteződéséhez érve középre passzolt Lewandowskinak, aki higgadtan értékesítette helyzetét.

A találat megnyugtatta a bajnokot, amely a fordulás után növelte előnyét: Jakub Blaszczykowski négykézláb is továbbadta a labdát Ilkay Gündoganhoz, aki tolt egyet rajta, majd 12 méterről a bal felső sarokba tekert. A török származású játékos eddigi hat gólja győzelemhez segítette a Dortmundot, ami jó előjel volt, annál kevésbé Mario Mandzukic szépítő gólja. A 62. percben Jan Polák a jobb szélen a Dortmund térfelén szerzett labdát, becsúszva Askan Dejagahhoz passzolt, aki elfutott a tizenhatosig, középre tekert, és a horvát fejére varázsolta a labdát. Mandzukicnak ez volt szezonbeli 7. fejes gólja, amivel vezet a kategóriában a Bundesligában.

A 84. percben Alexander Madlungot kiállították a hazaiaktól, Lewandowski még egy gólt szerzett a Dortmundban, így 3–1 lett a vége.

A sereghajtó Kaiserslautern a Hoffenheim ellen kétgólos hátrányba került, s hiába szépített a hajrában, pont nélkül maradt, s helyzete egyre reménytelenebbnek tűnik. A Freiburgnak viszont sikerült talpra állnia kétgólos hátrányból a Nürnberg ellen; mindkét csapat a veszélyes zónában maradt.

BUNDESLIGA 1.
29. FORDULÓ
VfB Stuttgart–Mainz 4–1 (Hajnal 8., Ibisevic 49., 85., Kuzmanovics 65. – 11-esből, ill. Ivanschitz 3. – 11-esből)
Bayern München–Augsburg 2–1 (Gomez 1., 60., ill. Ku Dzsa Csol 23.)
Wolfsburg–Dortmund 1–3 (Mandzukic 62., ill. Lewandowski 22., 90., Gündogan 49.)
Freiburg–Nürnberg 2–2 (Caligiuri 53. – 11-esből, Makiadi 79., ill. Didavi 8., Pekhart 45.)
Kaiserslautern–Hoffenheim 1–2 (Bugera 86., ill. Salihovic 26. – 11-esből, Vukcevic 71.)
1. FC Köln–Werder Bremen 1–1 (El Dzsemal 39., ill. Rosenberg 24.)
KÉSŐBB
Mönchengladbach–Hertha BSC 18.30 (Tv: Eurosport2)
AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 29 20 6 3 66–22 +44  66
2. Bayern München 29 20 3 6 69–19 +50  63
3. Schalke 28 17 3 8 61–35 +26  54
4. Mönchengladbach 28 15 6 7 41–20 +21  51
5. VfB Stuttgart 29 12 7 10 52–39 +13  43
6. Werder Bremen 29 11 8 10 42–44 –2  41
7. Hannover 28 10 11 7 37–39 –2  41
8. Bayer Leverkusen 28 11 7 10 39–38 +1  40
9. Wolfsburg 29 12 4 13 41–52 –11  40
10. Hoffenheim 29 9 10 10 34–40 –6  37
11. Mainz 29 8 9 12 43–48 –5  33
12. Nürnberg 29 9 5 15 27–41 –14  32
13. Freiburg 29 8 8 13 39–55 –16  32
14. Augsburg 29 6 12 11 31–44 –13  30
15. Hamburg 28 7 9 12 32–50 –18  30
16. 1. FC Köln 29 8 5 16 36–59 –23  29
17. Hertha 28 6 8 14 30–52 –22  26
18. Kaiserslautern 29 3 11 15 18–41 –23  20

Az oldalról

Ez az oldal a német labdarúgással foglalkozik. Itt mindent megtalálsz ami a német labdarúgással kapcsolatos. Híreket,érdekességeket olvashatsz a Bundesligában szereplő csapatokról és az ott játszó játékosokról. Az európai kupaporondon elért eredményekről is találsz cikkeket. Az edzői sorsokat és a lehetséges játékos átigazolások is nyomon követheted. Természetesen a német válogatottról is találsz információkat. Jó böngészést!