Hajnal: Jó lépés volt elhagyni Dortmundot, de örömmel térek vissza

Hajnal Tamás 2011 elején került Dortmundból Stuttgartba, és ma először léphet pályára a BVB közönsége előtt, amióta eljött. A középpályást egy dortmundi oldal faggatta a tavalyi távozásáról, a stuttgarti szerepéről, illetve a két gárda ma esti mérkőzéséről.

Hajnal ősszel Stuttgartban már játszott volt csapata ellen, ma Dortmundban teheti meg ugyanezt

A dortmundi westline.de internetes oldal hosszabb interjút készített a Stuttgart középpályásával, Hajnal Tamással, aki ma először léphet pályára ellenfélként a Signal Iduna Parkban azóta, hogy tavaly télen távozott a Borussiától.

A magyar játékosnak felvetették, hogy bő egy esztendeje a kívülállók visszalépésnek értékelték, hogy a bajnoki címért harcoló Dortmund helyett a bennmaradást célul kitűző Stuttgarthoz igazolt, hiszen ha marad még néhány hónapot, akkor ő is felemelheti a salátástálat.

„Teljesen jó lépés volt a váltás. Nagyszerű időszakot töltöttem Dortmundban, de az utolsó hat hónap már nem volt könnyű. Stuttgartban viszont új esélyt kaptam és magamnak is bizonyítani tudtam. Ráadásul csodálatos sikerélményben volt részem a VfB-nél, hiszen 17. volt a csapat az érkezésemkor, és ebből a szorult helyzetből sikerült megmenekülnünk, ami rengeteg erőt adott" – reagált a középpályás, aki a mai visszatéréséről is beszélt.

„Örömmel térek vissza. Volt csapattársaimmal már csak ritkán tartom a kapcsolatot, de Sebastian Kehllel gyakran beszélek. Ez a meccs különösen nagy motivációt jelent nekem. Szeretnénk nagy küzdelemre késztetni a Dortmundot, remélem, sikerrel zárul számunkra a mérkőzés" – fogalmazott Hajnal, aki ebben a szezonban 26 bajnokin lépett pályára és nyolc gólpasszt adott.

A 31 éves labdarúgót arról is faggatták, mennyire érzi vezérnek magát Stuttgartban.

„Azt hiszem, hogy kikérik a véleményemet, de a hangos irányítás így sem jellemző rám. Megpróbálok inkább jól célzott tanácsokkal és utasításokkal, meg személyes példával irányt mutatni. Adott esetben ez az is lehet, hogy belemegyek egy szikrázó párharcba" – fogalmazott Hajnal, aki arról is beszélt, hogy a Dortmund tavalyi bajnoki címében főszerepet játszó Mario Götzének még maradnia kellene a német csapatnál, legalább a 2016-ig szóló szerződés végéig.

„Mario még nagyon fiatal, miért kellene most másik ligába szerződnie? Számára csak a világ legjobb csapatai, a Barcelona, a Manchester United és a Real Madrid jelentene előrelépést" – mondta Hajnal korábbi klubtársáról, aki hosszú sérülése után április 11-én a Bayern ellen léphet újra pályára.

A magyar válogatott futballista a Stuttgartra visszatérve megjegyezte, nincsenek konkrét terveik, a következő meccsre koncentrálnak, de mivel most a hetedik pozícióban állnak, jó esélyük lehet az Európa-liga-szereplés kiharcolására. Az ötödik és a hatodik helyezett indulhat a Bundesligából az El-ben, és a Stuttgartot egy pont választja el a jelenleg hatodik Werdertől. Ma a Dortmund ellen azonban már az egy pont megszerzése is nehéz feladatnak tűnik a svábok számára, ugyanis a bajnoki címvédő az előző három tétmeccsét megnyerte, ráadásul a bajnokságban idén hazai pályán még nem vesztett pontot (legutóbb decemberben, a Kaiserslauternnel ikszelt otthon).

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund 27 19 5 3 59–17 +42  62
2. Bayern München 27 18 3 6 66–18 +48
57
3. Schalke 27 17 2 8 60–34 +26  53
4. Mönchengladbach 27 15 6 6 40–18 +22  51
5. Bayer Leverkusen 27 11 7 9 39–36 +3  40
6. Werder Bremen 27 11 7 9 41–40 +1  40
7. VfB Stuttgart 27 11 6 10 44–34 +10  39
8. Hannover 27 9 11 7 35–38 –3  38
9. Wolfsburg 27 11 4 12 36–47 –11  37
10. Hoffenheim 27 8 9 10 31–38 –7  33
11. Nürnberg 27 9 4 14 25–38 –13  31
12. Mainz 27 7 9 11 39–44 –5  30
13. Freiburg 27 7 7 13 35–53 –18  28
14. 1. FC Köln 27 8 4 15 34–56 –22  28
15. Augsburg 27 5 12 10 28–41 –13  27
16. Hamburg 27 6 9 12 31–50 –19  27
17. Hertha 27 6 8 13 29–48 –19  26
18. Kaiserslautern 27 3 11 13 17–38 –21  20