2011.10.14. 22:55 focistablog

Brémai helyzetek, dortmundi gólok

A német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 9. fordulójának nyitó mérkőzésén a legutóbbi bajnok Borussia Dortmund Ivan Perisic és Patrick Owomoyela találatával 2–0-ra nyert a Werder Bremen otthonában. A találkozó krónikájához tartozik, hogy a 47. percben 1–0-s vendégvezetésnél a játékvezető kiállította a gólszerző Perisicet, így szinte az egész második félidőben emberhátrányban szerepeltek a dortmundiak.

Owomoyela (jobbról a második) előbb saját kapujánál mentette meg az 1–0-t, majd pár perccel később már a végeredményt állította be

Bár a címvédő az előző fordulóban hazai pályán 4–0-ra kiütötte az Augsburgot, a Werder pedig 3–2-re kikapott a Hannover otthonában, így is a vendéglátók nézhettek a forduló előtt elégedettebben a tabellára, hiszen három ponttal a Bayern München mögött a 2. helyen álltak, szemben a dortmundi 6. pozícióval. Ráadásul a brémaiak mind a négy szezonbeli hazai összecsapásuk során begyűjtötték a három pontot (–Kaiserslautern 2–0, Freiburg 5–3, –Hamburg 2–0, Hertha 2–1), míg a vendégek a Mainz elleni sikerrel kozmetikázták pocsék idegenbeli mérlegüket.

Az előzményeknek megfelelően a hazaiak játszottak támadóbb szellemben, bár igazán nagy gólhelyzetet nem sikerült kialakítaniuk. A 26. percben Rosenberg szánta el magát lövésre hirtelen, lefordulását követően azonban a bal alsó sarok mellé lőtt, majd az első félóra végén egy bal oldali beadást követően Pizzaro került helyzetbe, de Hummelsben elakadt 12 méteres kapáslövése.

A félidő hajrájában azonban elsült Perisic bal lába: egy kontra végén egy kifelé cselt követően zúdította a labdát a jobb felső sarokba (0–1), így dortmundi vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második játékrész második percében pedig „elsült” a horvát jobbja is, bár a ballal elpöckölte Papasztathopulosz elől a labdát, jobbal felvágta a görög játékost, amiért megkapta második sárgáját is, így mehetett zuhanyozni.

Az emberelőnybe kerülő brémaiak ezután még egy fokozattal feljebb kapcsolt, de előbb Marin cselezett eggyel többet a kelleténél, majd gurított Weidenfeller kezébe, majd Wolf lőtt az égbe a 16-oson belülről.

Az 56. percben Gündogan esett el Wolf szorításában a 16-oson belül (a síp néma maradt), majd a túl oldalon Rosenberg lőtt fordulásból parádésan a kapuba, szépséghiba, 3 méteres lesről tette, így maradt az 1–0-s vendégvezetés.

Tíz minutummal később ismét közel volt a hazai gól, ám Schmitz amúgy kevésbé veszélyesnek tűnő labdája Owomoyela lábáról a felső lécre, majd onnan a gólvonal elé vágódott.

A 71. percben pedig a dortmundi védő a másik kapu előtt is feltűnt: Lewandowski szólója után szögletre pattant a labda, majd a sarokrúgás után Hummels előbb fejjel, majd félollózós mozdulattal irányította kapu felé, utóbbit követően pedig a pont ott, az ötös vonalánál álló Owomoyela ezúttal kevéssel a léc alá helyezett (0–2).

A hazaiak még inkább igyekeztek felborítani a pályát, Ekici sokadik lövését is blokkolták azonban a védők, így hiába töltötték a dortmundi kapu 30 méteres körzetében a hátralévő közel 20 percet, nem tudtak érvényes gólt szerezni – ehhez még legközelebb a vendégek kilépő játékosa, Grosskreutz volt, ám miután elhúzta Mielitz mellett a labdát, az alapvonalról az üres kapu előtt keresztbe ívelte.

Újabb sikerével a Borussia átmenetileg feljött a második helyre.

BUNDESLIGA
9. FORDULÓ
Werder Bremen–Borussia Dortmund 0–2 (Perisic 47., Owomoyela 71.)
 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Bayern München 8 6 1 1 21–1 +20  19
2. Borussia Dortmund 9 5 1 3 15–7 +8  16
3. Mönchengladbach 8 5 1 2 9–4 +5  16
4. Werder Bremen 9 5 1 3 16–12 +4  16
5. Schalke 8 5 3 17–13 +4  15
6. Hannover 8 4 3 1 11–10 +1  15
7. VfB Stuttgart 8 4 1 3 12–6 +6  13
8. Hoffenheim 8 4 1 3 12–7 +5  13
9. Bayer Leverkusen 8 4 1 3 10–11 –1  13
10. Hertha 8 3 3 2 12–9 +3  12
11. Nürnberg 8 3 2 3 9–10 –1  11
12. 1. FC Köln 8 3 1 4 13–18 –5  10
13. Wolfsburg 8 3 5 9–15 –6  9
14. Mainz 8 2 2 4 12–18 –6  8
15. Freiburg 8 2 1 5 13–22 –9  7
16. Kaiserslautern 8 1 2 5 5–12 –7  5
17. Augsburg 8 4 4 6–16 –10  4
18. Hamburg 8 1 1 6 9–20 –11  4

Az oldalról

Ez az oldal a német labdarúgással foglalkozik. Itt mindent megtalálsz ami a német labdarúgással kapcsolatos. Híreket,érdekességeket olvashatsz a Bundesligában szereplő csapatokról és az ott játszó játékosokról. Az európai kupaporondon elért eredményekről is találsz cikkeket. Az edzői sorsokat és a lehetséges játékos átigazolások is nyomon követheted. Természetesen a német válogatottról is találsz információkat. Jó böngészést!