2011.04.17. 20:08 focistablog

Borussia Dortmund: nekünk nyolc!

Hatalmas lépést tett a tabellát vezető Borussia Dortmund a Salátástál megszerzése felé a Freiburg legyőzésével, hiszen négy fordulóval a bajnokság vége előtt nyolc pontnyira nőtt a Ruhr-vidékiek előnye a Münchenben súlyos vereséget szenvedő Bayer Leverkusen előtt.

 Egyre közelebb a bajnokavatás az ünneplő dortmundiaknak

 A Bayern München nagy szívességet tett az éllovas Borussia Dortmundnak, ugyanis kora délután hazai pályán kiütötte azt a Leverkusent, amely öt pontra megközelítette az utóbbi hetekben a listavezetőt. A gyógyszergyáriak botlását viszont csak akkor használhatta ki a Dortmund, ha hazai pályán legyőzi az Európa-ligás helyezésért harcoló Freiburgot. Mint kiderült, a dortmundi lábak ezúttal sem remegtek meg.

A kötelező feladat a legnehezebb olykor, és jól tudta ezt a dortmundiak mestere, Jürgen Klopp is, aki nélkülözni kényszerült a gólerős, ebben az idényben 13 bajnoki találatnál járó paraguayi támadót, Lucas Barriost és csapatkapitányát, Sebastian Kehlt, míg a vendégeknél öten is hiányoztak eltiltás vagy sérülés miatt.

Leginkább a középpályán gyűrték egymást a felek az első tíz percben, és bátran próbálkozott a Freiburg is, ám legjobb támadójukat, Papiss Cissét szoros felügyelet alá vonták a hazai védők. A vendégek az Inter és a Real Madrid által is megkívánt középpályást, Nuri Sahint faragták leglelkesebben (őt a 28. percben le is kellett cserélni). Sokszor önmagukat sem kímélték a felek, ezt kevés híján a freiburgi kapitány, Heiko Butscher és sípcsontja bánta.

Az első kapura lövésre kissé sokat kellett várni, de azonnal gólt hozott, mégpedig a hazaiaknak: Marcel Schmelzer ment el a bal oldalon, beadása során a vendégvédők a labda helyett azzal voltak elfoglalva, hogy lebirkózzák Robert Lewandowskit, így a játékszer Mario Götze elé került, aki középről, 7 méterről nem is hibázott: 1–0.

Rögtön ezután Götze adott be jobbról, középen Jakub Blaszczykowski lőhetett volna tisztán, de berobbanó klub- és honfitársa, Lewandowski lesodorta lábáról a labdát nagy igyekezetében. A 36. minutumban egy újabb jó Schmelzer-beadás után Butscher az utolsó pillanatban mentett Lewandowski elől szögletre. A 43. percben aztán – miután a Freiburg-középpálya megtartotta kollektív székfoglalóját a Kíméletlen Belépők és Aljas Talpalások Akadémiáján – a freiburgi Oliver Barth ugratta ki sután Lewandowskit, aki köszönte szépen, elhúzta a labdát a kapus mellett és higgadtan a hálóba gurított: 2–0.

A második félidőben taktikusan őrizte előnyét a Ruhr-vidéki gárda, a vendégtámadások pedig továbbra is veszélytelenek maradtak. A 63. percben Lewandowski már csak a kapussal állt szemben és csúnyán mellékanalazta ballal a labdát, de a lengyel mosolyogva vette tudomásul bakiját, azaz a hazai játékosok már fél órával a lefújás előtt érezték zsebben a három pontot. Ám hajtottak tovább, hiszen a közönséget mindenekelőtt ki kell szolgálni...

Öt perc múlva újabb lengyel ziccer maradt ki: az igen aktív Kevin Grosskreutz húzta meg a balost, ám beadását Blaszczykowski nem tudta értékesíteni. Grosskreutz viszont nem hibázott: a 78. minutumban Lewandowski geometriai pontosságú passzával Götze lépett el a védelemtől, önzetlenül középre gurított és Grosskreutz tíz méterről a hálóba lőtt. 3–0. Jutalomjáték, a német oldalak „Spielkultur"-t emlegetnek...

A legvégén a dortmundi védelem mindenképpen szeretett  volna gólt rúgatni Cissével, de Roman Weidenfeller nem hagyta, így már nem változott az eredmény.

Örömittasan ugráltak az egész második játékrészben a hazai drukkerek a világ egyik legszebb, leghangulatosabb stadionjában, a Signal Iduna Parkban (lánykori nevén: Westfalenstadion); tudat alatt, vagy talán nagyon tudatosan is már a bajnoki címnek örültek.

Igazuk van: ha nem is lehetetlen, de innen nehéz lesz elveszíteni...

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 30 21 6 3 62–18 +44  69
2. Bayer Leverkusen 30 18 7 5 60–40 +20  61
3. Bayern München 30 16 7 7 66–36 +30  55
4. Hannover 30 17 3 10 42–40 +2  54
5. Mainz 30 15 3 12 44–37 +7  48
6. Nürnberg 30 13 7 10 45–38 +7  46
7. Hamburg 30 12 7 11 44–45 –1  43
8. Freiburg 30 12 5 13 38–44 –6  41
9. Hoffenheim 30 10 10 10 45–42 +3  40
10. Schalke 30 11 7 12 35–34 +1  40
11. 1. FC Köln 30 10 5 15 40–57 –17  35
12. Werder Bremen 30 8 11 11 40–56 –16  35
13. Kaiserslautern 30 9 7 14 40–48 –8  34
14. VfB Stuttgart 30 9 6 15 52–55 –3  33
15. Eintracht Frankfurt 30 9 6 15 29–40 –11  33
16. Wolfsburg 30 6 11 13 34–44 –10  29
17. St. Pauli 30 8 5 17 32–53 –21  29
18. Mönchengladbach 30 7 5 18 43–64 –21  26

Az oldalról

Ez az oldal a német labdarúgással foglalkozik. Itt mindent megtalálsz ami a német labdarúgással kapcsolatos. Híreket,érdekességeket olvashatsz a Bundesligában szereplő csapatokról és az ott játszó játékosokról. Az európai kupaporondon elért eredményekről is találsz cikkeket. Az edzői sorsokat és a lehetséges játékos átigazolások is nyomon követheted. Természetesen a német válogatottról is találsz információkat. Jó böngészést!