2011.04.09. 17:13 focistablog

1:1-es döntetlent ért el a Hamburg a Dortmund ellen

A listavezető a rendkívül kiegyensúlyozatlanul szereplő Hamburg otthonába látogatott, és unalmas játékot mutatott be az első fél órában. Igaz, a HSV-ről sem lehetett elmondani, hogy szétszaggatja az istrángot, ám a hazaiak a 39. percben mégis vezetéshez jutottak, miután Mats Hummels buktatta Mladen Petricet. A jogosan megítélt büntetőt Ruud van Nistelrooy vágta a kapuba. 1–0.

Ezt követően felpörögtek az események, előbb Aenis Ben-Hatira távoli bombáját tolta ki a léc alól Roman Weidenfeller, majd a hazaiak kapuja előtt alakult ki furcsa mód nagy helyzet: David Jarolímtól érkezett saját kapuja irányába a labda, Mario Götze az alapvonalon kívülről a pályára ugorva került óriási helyzetbe, ám Gojko Kacsar mentette a centikről leadott lövést.

Fordulás után mindkét csapat megpróbált többet tenni a gólszerzését, Götze újra nagy helyzetbe került, ám öt méterről, Rosttal szemben állva a kapu fölé helyezett, majd Lukasz Piszczek talált el rosszul egy labdát, ami Dennis Aogóról pattant a kapufára. Götze előtt még egy lehetőség is adódott, szép cselei után Rost fogott ki rajta.

A Dortmund óriási erőket mozgósított az egyenlítésért, és a nagy küzdés a hajrában gólt és pontot ért. A Ben-Hatira 78. percbeli kiállítása után szinte folyamatosan a kapu előtt tartózkodó Patrick Owomoyela csúsztatott meg egy szabadrúgást, a csereként beálló Jakub Blaszczykowski pedig nagy erővel a hálóba lőtt: Hamburg–Dortmund 1–1!

Az oldalról

Ez az oldal a német labdarúgással foglalkozik. Itt mindent megtalálsz ami a német labdarúgással kapcsolatos. Híreket,érdekességeket olvashatsz a Bundesligában szereplő csapatokról és az ott játszó játékosokról. Az európai kupaporondon elért eredményekről is találsz cikkeket. Az edzői sorsokat és a lehetséges játékos átigazolások is nyomon követheted. Természetesen a német válogatottról is találsz információkat. Jó böngészést!